Kezdőlépések

A munkavédelmi feladatoknak csak egy része szaktevékenység, Ön is sokat tehet azért, hogy biztonságban legyen a cége. Ezek egy részét különöseb szaktudás nélkül Ön is el tudja intézni, másik része pedig egyszerű beszerzés, amit akár a titkárnőjére is rá tud bízni. Nézzük, melyek ezek:

Felelősségbiztosítás

Talán már olvasott arról, ha baleset történik, az OEP megpróbálja majd Önön behajtani az orvosi ellátás költségeit, amely egy komplikált törésnél elérheti a százezrekre, milliókra rúrhat. Egy ilyen törés egy egyszerű elesésből is származhat! Ha van bármilyen felelősségbiztosítása, ellenőrizze, hogy az tartalmaz-e „munkáltatói felelősségbiztosítást”. Ha nem, akkor megéri ezt a kiegészítő opciót megrendelni hozzá, ugyanis a felára csak kb. 2–7 ezer Ft/fő/év. Ezzel a kiegészítéssel a biztosító átvállalja a balesetek miatti kártérítéseket és az OEP megtérítési kötelezettségeket.

A munkáltatói felelősségbiztosítást egymagában nem sok biztosítónál lehet megkötni, leginkább csak általános felelősségbiztosítással együtt, ami némileg költségesebbé teszi , viszont a kockázatok szélesebb köre ellen is véd, - mindenképpen kérjen ajánlatot a biztosítási ügynökétől.

Mire jó egy felelősségbiztosítás?

Egy kisvállalkozásnál a kockázatokat egy szint alatt nem lehet jól kezelni, nincs rá sem pénz, sem energia, ott sem, ahol egyébként komolyan veszik a munkavédelmet. Gondoljon csak bele:

  • Ön elolvasna egy olyan, bő lére eresztett kockázatértékelést, ami még a vakondtúrásban megbotlás veszélyeit is elemzi?
  • Ki tudna és akarna fizetni egy ilyen részletességű anyagot?
  • Még ha  a legkisebb valószínűségű veszélyforrásokat is sikerülne feltárni, ki tudná küszöbölni ezeket?Mindre lenne pénz és energia?  (nem beszélve a rejtve maradókról)?
  • A kollégái végig  figyelnének félnapos, mindenre kiterjedő oktatáson, és egy hónap múlva is emlékeznének mindenre, ami ott elhangzott??

Azt hiszem,  eleget ragoztuk, miért van szükség  felelősségbiztosítás. Hagyja abba az olvasást,és kérjen ajánlatot, most! (Holnapra már talán elfelejti, és az első baleset után keservesen megbánja, higgye el!)

Szerződés "üzemorvossal"

Lehet, hogy az Ön  cége nem végez veszélyes munkát, de ha csak irodaában dolgoznak, vagy pl. kereskedednek, akkor is kell foglalkozás-egészségügyi szakorvossal  (régi nevén üzemorvossal)  szerződni  az előírt  munka-egészségügyi  feladatok  ellátására.

Vizsgálatok

Az orvos legfontosabb feladata az alkalmassági vizsgálatok elvégzése, amely az előzetes alkalmassági vizsgálattal kezdődik, melyet a munkavégzés megkezdése kell elvégeztetni, és ekkor azt állapítják meg, a dolgozó egyáltalán alkalmas-e a feladatra.

A másik jellemző típus az időszakos orvosi vizsgálat, ezt a 33/1998. (VI. 24.) NM rendeletben részletezett munkakörökben kell végezni. (A képernyős munkavégzés időszakos vizsgálatára az 50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet szabályai vonatkoznak.) Az időszakos vizsgálatok gyakorisága a munkakörtől függ, például a fizikai munkát végzőknél életkor szerint kell időszakos alkalmassági vizsgálatot végeztetni:

  • 40 éves korig háromévenként
  • 40–50 életév között kétévenként
  • 50 év felett évenként.

Az orvosi vizsgálatok rendjét írásban meg kell határozni (ha van munkavédelmi szabályzat, célszerű abban), de ha már van munkavédelmi szakembere, ezt el fogja készíteni Önnek.

Egyéb feladatok a munka-egészségügyi területén

Az alkalmassági vizsgálatokon kívül vannak még további kötelezettségek, amiben az Ön foglalkozás-egész- ségügyi szolgáltatójának is részt kell vennie. Az alábbi feladatok egyszerre minősülnek munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységek:

  • Kockázatértékelés
  • Egyéni védőeszköz juttatás szabályozása
  • A munkavédelmi üzembe helyezés előtt elvégzendő munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat
  • Megelőzési stratégia készítése.

A közös munka legtöbbször úgy valósul meg, hogy a munkavédelmi szakember elkészíti a teljes anyagot kompletten, a foglalkozás-egészségügyi orvos pedig ellenőrzi és aláírja. Persze nem így kéne, de ez az élet.

Hogyan válasszon foglalkozás-egészségügyi szolgáltatót?

Azt javaslom, hogy  nagy ívben kerülje el a, „teledoktorokat”, akinek csak be kell küldei a dolgozók nevét és vizsgálat nélkül postafordultával küldi az alkalmassági igazolásokat. Talán ez a legolcsóbb megoldás, amíg valamilyen sérülés nem éri valamelyik kollégáját. Utána úgyis kiderül, ha már az alkalmassága is problémás, és Ön (rá)fizethet.
Lehetőleg olyan orvost válasszon, akinek nincs túl messze a rendelője a cég telephelyétől:  ne Újpestről Budafokra kelljen küldeni egy dolgozót, mert az egész napja rámegy (talán minden évenben). Munkavédelmi szempontból ez ugyan mindegy lenne, csak félő, hogy emiatt nehezebben szánja rá magát hogy elküldje a kollégát, hajlamos lesz “összevárni” több embert, így néhányan majd lejárt alkalmassággal dolgoznak.

Ha Önök több telephelyen dolgoznak, olyan szolgáltatót válasszon, akinek minden telephely közelében van szerződőtt partnere (vagy saját rendelője). Ellenkező esetben vagy az új belépőket kell több száz kilométerre fuvarozni a vizsgálatra, vagy ha évente egyszer körbejár az orvos a távolabbi telephelyeken, akkor az időközben belépő dolgozók vizsgálata megint cask nem megoldott. Ezt nem tolerálják a munkavédelmi felügyelők, az alkalmassági vizsgálat hiánya munkavédelmi bírságot jelenthet.

Munkavédelmi oktatás

A munkavédelmi feladatok közül az oktatás a legismertebb. Biztosan Ön is rész vett már ilyenen iskolában, munkahelyen. Az oktatásról sokan úgy vélik, hogy lehetőleg elalvás nélkül végig kell hallgatni az ismertetett jogszabályokat. Ezzel szemben  egy igazán  jó oktatás segítségével minimális anyagi ráfordítással lehet megelőzni a baleseteket. Utólag  felszerelt  védőberendezésekkel, új gépekkel és hasonló beruházásokkal persze még jobban lehet minimalizálni a sérülés veszélyét, de aki ennyit nem tud beruházni, szintén jó eredményre juthat egy jól kivitelezett oktatással: a dolgozók itt megismerik  a veszélyforrásokat, így azokat inkább  ki tudják kerülni.

Emiatt a munkavédelmi oktatás a legolcsóbb és leghatékonyabb eszköz, ráadásul bárki végezheti (nem kell hozzá végzettség, lásd később), és más balesetvédelmi módszerek hatását is erősíti.

Mindez csak akkor van így, hogyha jól csinálják, de Ön vagy egy kollégája is el tudja sajátítani annak a fortélyait: mit és hogyan adjon elő úgy, hogy értelmes és meggyőző legyen. Az oktatás legnagyobb hibája az, ha minden elképzelhető veszélyre ki akar térni az oktató, ezt kerülje el! Hogy a kevesebb miért több? Biztosan Ön is ismeri a tízparancsolatot. Az ereje a rövidségében van, és így sem könnyű az összeset betartani, mégis a legtöbben még felsorolni sem tudják mind.

Az oktatást munkaidőben kell tartani, és dokumentálni kell. Ha csak szombaton tud oktatást tartani, mert a dolgozók fele állandóan telephelyen kívül dolgozik, rendeljen el túlórát. A tűzvédelmi oktatást évente ismételni kell, célszerű akkor munkavédelmit is tartani.

A munkavédelmi oktatás kétféle szemlélete közül melyiket választaná?

A "felelősségelhárító" oktatásnak

az a célja, hogy egy későbbi ellenőrzésnél vagy balesetnél bizonyítani lehessen, hogy mindent elmondtunk, a sérült a felelős, miért nem tartott be. Ennek a kialakulását talán az OEP korábbi hozzáállása idézte elő, ami kis túlzással az volt, hogy ha a munkavállaló elesett, a munkáltató a felelős, mert nem utasította, hogy üljön le, és még egy udvaron gödörbe botlott dolgozónál is ellenőrizték az oktatási tematikát, hogy tartalmazz-e ezt.
Ezt a fajta „oktatást” úgy tartják, hogy a cégnél létező összes munkavédelmi tudnivalót az összes dolgozóra egyszerre ráöntjük, és így egy évre le van tudva az oktatás.  Nem fontos a dolgozók tanulási képességével számolni, mert amúgy t sem érdekli őket az egész, emiatt nem is akarják elsajátítani az ismereteket, de legalább dokumentálhatjuk, hogy minden létező és elképzelt veszélyről beszéltünk.

A "baleset-megelőző" oktatásnak

más a szemlélete.  Itt valóban aza cél, hogy a dolgozó tényleg képes legyen elkerülni a veszélyhelyzeteket. Ennek két titka van:

  1. Motivációt, érzelmi hatást kell ébreszteni a résztvevőkben, ne csupán információátadás legyen a tudnivalók elsajátítására.
  2. A munkavédelmi ismeretek közül csak annyit szabad megosztani, amit meg is értenek, és később alkalmazni is tudnak.

És amit kihagytunk? Igazából semmit sem vesztettünk, mert azt úgysem tanulták volna meg együltő helyükben, de ami tényleg fontos, azt legalább tudják. Az igazi megoldás az, hogy nem akarjuk letudni az oktatást egy évre, hanem néha a  műszakkezdés előtt , pár percben ismertetjük az aznapi eladatok veszélyeit, és az ellenük való védekezést. Ezt időnként rögzíteni célszerű a munkavédelmi oktatási naplóban!

Ez minden oktatás alapja:

Nem kell megtanulnia a munkavédelmi jogszabályokat mert ezek száraz ismertetése amúgy sem sokat ér, viszont ha a fentieket megfogadja, még a szerényebb  tehetséggel megáldott dolgozó is el  megérti a legfontosabb óvintékedéseket. Ha csak az alábbi négy szabályt bele tudja ültetni a fejekbe, már nagyott lépett előre a biztonságért:

  1. A védelmeket sose iktassátok ki!
  2. Az egyéni védőeszközöket hordjátok!
  3. Az általatok végzett munkák veszélyeit ismerjétek meg és jelezzétek, ha valami probléma adódik!
  4. Balesetet azonnal bejelenteni!

Miből érdemes oktatni?

Az oktatás gyakorlati tudnivalóit egyszerűen össze lehet gyűjteni, és az alábbiakra érdemes alapozni (a sorrend a hasznosságot is jelzi):

Megtörtént balesetek vagy majdnem balesetek tanulságai, lehetőleg képekkel

  1. Gyakorlottabb kollégák mutassanak be néhány munkafogást
  2. Gépkönyvek munkavédelmi utasításai
  3. Vegyi anyagok biztonsági adatlapjai
  4. Technológiai, műveleti utasítások
  5. A cég munkavédelmi dokumentációi
  6. Biztonsági szabályzatok, jogszabályok, szabványok (csak ha nem tud jobbat).

Ki oktathat?

Megtarthatja Ön is az oktatást

Fő előnye, hogy Ön mindig kéznél van, bármikor tarthat oktatást, jóllehet ez már időt és felkészülést igényel. Ahol gyakran van új belépő, megéri erre felkészülni. Ha  nemcsak a kitöltött napló a célja, hanem szeretné, hogy értelme is legyen, okvetlenül fel kell készülni erre.
Furcsán hangozhat első hallásra, de az oktatáshoz nem kell munkavédelmi végzettség, ezért Ön is megtarthatja, így még pénzébe sem kerül. Ugyanakkor egy szakember biztosan felkészültebb,  ezért erdeményesebb.

A munkavédelmi törvény 57 paragrafusa foglalja össze a szaktevékenységeket, és sem itt, sem máshol nem szerepel, hogy az oktatáshoz munkavédelmi végzettség kellene. Dr. Varga László, az OMMF néhai jogi főosztályvezetője a „Munkavédelmi törvény magyarázata” című könyvének
285. oldalán kifejezetten kijelenti, hogy „az oktatás elvégzése ugyan nem szaktevékenység.........”

Megbízhat egy munkavédelmi és/vagy tűzvédelmi szakembert

Jogszabályt felolvasni Ön is tud, ráadásul az pénzbe sem kerül, tehát ha egy szakember tartja meg az oktatást, akkor az ne cask kényelmes, hanem jó legyen. Lényeges, hogy profit válasszon, mert egy tapasztalt, jó előadó a megtörtént esetek ismertetésével el tudja érni, hogy a kollégák komolyabban vegyék ezután a biztonságukat. Ezt megfigyelve akár később s Ön is oktathat, ha megkapja a tematikát. Oktatást természetesen mi is vállalunk, bővebben itt olvashat erről.

Online (önkiszolgáló) oktatást tarthat

Akkor van a legkönnyebb  helyzetben, ha a munkatársai irodai munkát végeznek, főleg számítógép előtt. Ekkor egy online munkavédelmi oktatási modul segítségével ők online  kioktathatják saját magukat, kitöltenek egy tesztet, automatikusan készül egy oktatási napló, amit Ön e-mailben megkap, csak aláírják és lefűzik.  Ebben az esetben okvetlenül egészítse ki az oktatást  a helyi tudnivalókkal (pl. menekülési útvonalak), mert csak úgy teljes.

Munkavédelmi feladatokat rábízhat a titkárnőjére is?

Fénymásolóval és telefonnal is sok mindent el lehet végezni, amit könnyen ki tud adni a munkatársainak.  Nézzük ezeket!

Gyűjtse össze a villamos biztonsági mérések jegyzőkönyveit

Ha bérelt ingatlanban dolgozik, a bérbeadótól kérjen másodpéldányt  a villamos biztonsági vizsgálatok jegyzőkönyveiről. Az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálat jegyzőkönyve legyen frissebb 3 évnél.. Ha a bérelt helyiségek C, D, E tűzveszélyességi osztályba tartoznak (ez a legáltalánosabb), az erősáramú szabványossági felülvizsgálat és a villámvédelmi felülvizsgálat jegzőkönyve hat évnél ne legyen idősebb . (Az erősáramú szabványossági felülvizsgálathoz 2013. május 1-jétől kötelező a tűzvédelmi szakvizsga, ellenőrizze, hogy a felülvizsgálónak van-e!)
Öntől fogják számonkérni a dolgozói biztonságát, mert Ön a munkáltató. Ha fel tudja mutatni a jegyzőkönyvet, nem érdekes, ki rendelte meg, ha pedig nincs mérés, a hatósági eljárásban nem vizsgálják, a szerződésük alapján kinek a feladata lett volna, hanem Öntől, mint munkáltatótól kérik számon.
Az elektromos kéziszerszámokon (pl. fúrógép) évente szerelői ellenőrzést kell végezni, ezt viszont minden erősáramú végzettségű villanyszerelő megteheti. Ezt mindenképpen oldja meg, mert  nem bonyolult és nem is drága vizsgálat, , ezek a gépek ugyanis könnyen leesnek, beütődnek stb. és a szigetelés láthatatlan megrepedése is okozhat végzetes áramütést.

Biztonsági adatlapokra később is szükség lehet

Használ vegyi anyagokat? Szerezze be mindegyik biztonsági adatlapját egy példányban (a takarítószerekét is), a forgalmazó köteles magyar nyelvűt adni. Ha a megszokott vegyesboltjában nem értik, miről van szó, keresse komolyabb helyen (pl. vegyiáru-üzlet), ott biztos ismerik. A biztonsági adatlap csak egyszer kell (persze van, hogy változik). Ezeket a munkavégzés helyén kell tartani, de ott esetleg a dolgozók elhányják, és akkor kezdheti előről, ezér rát másolja less az összeset, és az irodában zárja el biztos helyre (számítógépen is elég, lényeg, hogy pótolni tudja az elveszetteket.)

A munkavédelmi és tűzvédelmi feladatok nyilvántartása

Az ismétlődő feladatok, (pl. mérések, kockázatértékelés) nyilvántartását oldja meg valahogy, mert vannak olyanok, amik öt, vagy hatévente ismétlődnek, ezeket nem fogja senki fejben tartani. Erre legjobb a Google naptára. Itt könnyen be lehet állítani, hogy a feladatok lejárata előtt email-ben  vagy SMS-ben értesítést kapjon. Így  biztos lehet abban, hogy nem csúszik ki a határidőkből, de a felvitt adatok alapján egy éves feladattervet is könnyen össze tud állítani. Legnagyobb előnye, hogy automatikus ismétlődést és egy feladathoz több figyelmeztetést be tud állítani, valamint meg tudja osztani másokkal is. Így például elég egyszer beállítani az elektromos kéziszerszámok szerelői ellenőrzést, ezután a Google évente emailt küld róla Önnek és a villanyszerelőjének is, így kvázi automatikusan működik a szerelői ellenőrzés.

Hozzon létre egy naptár munka-tűzvédelem néven. Ossza meg az egész naptárt a munkavédelmi szakemberével, hogy minden eseményről értesüljön. Állítsa be a naptárhoz alapértelmezett értesítési gyakoriságot, egyet a lejárat napjára, és egyet 1-2 héttel korábbra).  Ezután hozzon létre egy eseményt, (pl. szerelői ellenőrzés) állítsa be az ismétlődést a jogszabálybban előírt gyakoriság szerint (ennél évente), majd állítsa be, kikkel szeretné megosztani az eseményt. (lehet kolléga, kivitelező, stb.).  Állítsa be, mennyivel előtte kapjanak értesítést.

Ha van munkavédelmi szakembere, ezt az egészet vele is megcsináltathatja, ha vállalja, neki úgyis tudni kell, mi mikor jár le.

Gépkönyvek, használati útmutatók

Hasznos, ha a gépei gépkönyveit, használati útmutatóját  lemásolja és biztonságba helyezi Ez talán feleslegesnek tűnik, de 20 év múlva talán a gép még üzemel, csak a papírjai jallódtak el költözésnél/festésnél, és nem lhet már újra beszerezni ezeket. Ellenőrizze le  a gépkezelési jogosultságokat, előzze meg a képesítés nélküli – vagy más típusra szóló engedéllyel –  való gépkezelést. Másolja le ezt is, mert ha a dolgozó elveszti, nehezen bizonyítja, hogy valamikor volt. Ha hiányzik egy gépkönyve, lehet, hogy én is tudok segíteni a beszerzésében.

Gondoskodjon az elsősegélynyújtás feltételeiről.

Az autós elsősegélydoboz nem elegendő, de munkavédelmi boltban vásárolhat megfelelőt. Ha régebbi doboza van, nézze meg a benne lévő lista alapján, hogy minden megvan-e, és ha kell, pótolja a hiányzó vagy lejárt kötszereket. Legegyszerűbb ha beviszi  az egészet a kedvenc patikájába és ott feltölteti. Érdemes olyan kötszereket venni, amelyek szavatossága minél később jár le, addig sem kell foglalkozni velük. (Létezik 20 éves szavatossági idejű is)

A szabványos doboztartalmat  egészítse ki a tevékenység speciális veszélyeinek megfelelő szerekkel, pl. - égési sérülést kezelő spray-vel, ha munkatársai olyan helyen vagy munkakörben dolgoznak, ahol megégethetik magukat, - vagy szemöblítővel, ha szembe fröccsenhet vegyi anyag, - esetleg kullancscsipesszel a szabadtéri munkánál, - vagy faiparban célszerű, ha van olyan nyomásra aktiválódó hűtőtasak benne, amibe bele lehet tenni a levágott ujjat, és hidegen tartja a visszavarrásig. Legalább műszakonként egy főt küldjön el munkahelyi elsősegélynyújtó tanfolyamra (pl. ide: https://nefeledd.info/elsosegely). Igazából kettőt kéne a szabadság és egyéb távollétek miatt, de az előírás műszakonként min. 1 fő.
Akinek esetleg egészségügyi képzettsége is van, az már eléggé képzett elsősegélynyújtó (pl. egy volt ápolónő vagy OKJ-s felnőttápoló stb.), másolják le a végzettségét igazoló dokumentumot és legyen lefűzve az irodában. (A jogosítványhoz szerzett elsősegélynyújtó tanfolyam nem jó!)

Szondáztatás? Készüljön fel erre is!

Vásároljon egy készlet alkoholszondát (munkavédelmi bolt), valamint egy ittasságvizsgálati naplót, hacsak teljesen biztos a kollégák alkoholmentességében . Ha valakin észreveszi az ittasságot , ne akkor kelljen megoldás után járni (pár száz forintos tétel ez is).

Tűzoltó készülékek beszerzése

Minden telephelyére vegyen szintenként legalább 1 db tűzoltó készüléket és szerelje fel a falra. (Legfeljebb 1,35 m talpmagasságig, ez az előírás, különben nehéz lesz levenni.) Inkább 6 kg-os készülékeket szerezzen be, ha hölgyek, fiatalkorúak, idősek, mozgáskorlátozottak is dolgoznak Önnél, mert az nem olyan nehéz, könnyebben futnak vele a tűzhöz. A tűzoltó készüléknek hozzáférhetőnek kell lennie, ne rakodjon elé! Ha a gardróbba, egyéb zárt helyre teszik, az ajtajára figyelmeztető jelzést kell ragasztani! Fontos, hogy a sötétben is meg lehessen találni, ezért a készülék helyét utánvilágítós táblátval jelölje.

A készüléket az oltandó anyagoktól függően kell kiválasztani, a porral oltó többnyire megfelelő, de a tűzvédelmi szakembere ebben fog segíteni. Érzékeny berendezésekhez, ahol az oltóanyag nagyobb kart tud okozni, mint maga a tűz pl. a szerverszoba oltása  szerezzen be pluszban egy  szén-dioxiddal oltótis!)

Tűzoltó készülékek száma

  • az „A” és „B” (tűz- és robbanásveszélyes) tűzveszélyességi osztályba tartozó helyiségekben minden megkezdett 50 m2  alapterület után;
  • „C” (tűzveszélyes) tűzveszélyességi osztályba tartozó építményekben  ( ide tartoznak pl. az éghető anyagok raktárai, irattár) az alapterület  minden  megkezdett 200 m2-e után
  • „D” (mérsékelten tűzveszélyes)) tűzveszélyességi osztályba tartozó  pítményekben (ide tartozik pl. az iroda) az alapterület minden megkezdett 600 m2-e után,
  • az „E” tűzveszélyességi osztályba tartozó építményekben szükség szerint.

Negyedévente ellenőrizze, hogy a készülék a helyén vannak-e, nem hibásodott meg, a nyomásmérő  mutatója a zöldtartományban tartózkodik-e, és ezt dokumentálja (egy mintát letölthet innen). Ezután ne feledje évente ellenőriztetni a készüléket a jogosult céggel. Ha el kell szállítani a készüléket javításra, újratöltésre, addig is gondoskodjon a pótlásról, ez ügyben forduljon a javító céghez, biztos tudnak adni cserekészüléket.

Nyomtatványok, védőeszközök?  Sürgősen be kell szerezni!

Vegyen egy "munkabaleseti nyilvántartást", mert enélkül nem fogják tudni a munkanapkieséssel nem járó baleseteket nyilvántartani, és ezzel a ravaszabb kollégák visszaélhetnek (pl. otthon történt balesetet munkahelyinek tüntetnek fel). Ezt vezessék, a kisebb munkanapkieséssel nem járó baleseteket is írják be! Ez azért fontos, mert egy rándulásnak tűni balesetről pár nap múlva kiderülhet, hogy ficam vagy törés, és akkor már nehéz lesz megállapítani, hogy tényleg a munkahelyen történt-e.

Az egyértelműen szükséges védőeszközöket - pl. építési területen sisak, zajos munkahelyen hallásvédő, vegyi anyaggal végzett munka esetén a biztonsági adatlap által előírt védőeszköz -  mielőbb szerezze be.
Ami nem teljesen nyilvánvaló, azzal várjon, kérje ki egy munkavédelmi szakember véleményét,az egyéni védőeszközök juttatási rendjének elkészítése ugyanis szaktevékenység.Tartósan viselt védőeszközből (pl. védőcipő) ne szerezzen be egyszerre túl sokat hiába úgy olcsóbb! Ha nem elég kényelmes, sosem fogják viselni a kollégák, hiába mond bármit. A vállalkozás „borsószem-hercegkisasszonyának” vegye meg az elsőt, ha neki megfelel, várhatóan a többieknek is jó lesz ez a típus. Bármilyen védőeszközt vesz, tegye el a tájékoztatójának egy példányát olyan helyre, ahol később is meglesz.

Mit tegyen, ha nagy a jövés-menés?? Sok vállalkozásnál probléma, hogy a kolléga pár nap után már be sem jön, így még a bakancs árát sem termeli meg, vagy eleve csak alkalmi munkára jött. Védőeszközt arányosan megtéríttetni nem lehet, és a használt cipőt nem hordják szívesen. Fertőtleníttese a cipőt szakcéggel, vagy vásároljon egy cipőfertőtlenítő berendezést, így a higiéniai probléma megszűnik.

Tűzvédelmi szakvizsgák

Ha  munkatársai az alábbi munkákat végzik, küldje el őket tűzvédelmi szakvizsgára:

A kisvállalkozóknál jellemzően előforduló szakvizsgára kötelzett munkakörök:
1. Hegesztők és az építőipari tevékenység során nyílt lánggal járó munkát végzők.
2. Az "A" és "B" tűzveszélyességi osztályba sorolt anyagoknak bármely időpontban 300 kg tömegmennyiséget meghaladó mennyiségű tárolását vagy 100 kg tömegmennyiséget meghaladó
3. Éghető gáz lefejtését, töltését, kiszolgálását, továbbá autógáz kiszolgálását végzők.
4. Tűzgátló, füstgátló nyílászáró-szerkezetek beépítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők.
5. Tűzoltó-vízforrások felülvizsgálatát végzők.
12. Tűzállóságot növelő bevonati rendszerek alkalmazását, karbantartását végzők.
13. Beépített hő- és füstelvezető rendszerek telepítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők.
14. Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálatát végzők.
15. Tűzgátló tömítések beépítését, felülvizsgálatát, karbantartását, javítását végzők.
16. Tűzállóságot növelő burkolatok beépítését, karbantartását végzők.

Fontos: nemcsak a dolgozóknak, hanem annak a vezetőnek (munkáltatónak) is szakvizsgával kell rendelkeznie, aki a fenti tevékenységet végzők munkáját közvetlenül irányítja.
Ha szakvizsga nélkül végeznek tűzvédelmi szakvizsgához kötött tevékenységet, a tűzvédelmi bírság összege dolgozónként 100 000 Ft! A szakvizsga 5 évig érvényes. A tűzvédelmi szakvizsgát 8 nappal előre be kell jelenteni, ezért ne halogassa azzal, hogy ha kell, majd másnap elküldenek valakit.
Tűzvédelmi szakvizsgát rendszeresen, minden hónap első és harmadik keddjén tartunk, bővebben a tűzvédelmi szakvizsga oldalunkon olvashat erről.

Ha fenti feladatokkat már elkezdte intézni, lépjen tovább a munkavédelmi szakembert igénylő kötelezettségekre.